2009. október 14., szerda

Kik is a tündérek valójában?

 Nemrégiben elutaztam pár napra és még mindig nem sikerült kipihennem fáradalmaimat, de  nem hagyhatom a reggeli kávéja mellet szösszeneteimet olvasó cimborákat hetekik csak kávézni!
Tehát ma egy gyerekadag történet, de  talán a kávé mellé elég lesz!
A lények az hogy az izlandi folklór sem kevéssé izgalmas mint bármelyik másik nép folklórja, sőt nekem még sokkal izgalmasabb.
Sokszor igen félelmetes, főleg, ha hatalmas szél tombol odakint (általában ez a helyzet) és mindig azt halucinálja a fantáziatúlműködésben szenvedő hazátok lánya, hogy farkasok üvöltenek és néha nekimennek a ház oldalának.
Sokszor annyira ötletes és logikus, vagy éppen ellentmondásos.
Az utóbbi csoportba tartozik  a tündérek eredetét magyarázó apró szövegecske.
Nem éppen pogány forrásból táplálkozik, de  még így is jó!

Ádám és Éva sok szép és egészséges gyermeknek adott életett az Atya Isten örömére és dicsőségére. Történt egy napon, valamikor igen régen, hogy a Teremtő meglátogatta az első emberpárt, mert örömet lelt a gyerekek zsivalyában és a család melegében.
Boldogan köszöntötték és megmutatték neki a házat, bár Éva nagyon megijedt amikor meglátta az Istent a házukban, mert nem tudta, hogy meglátogatja őket és nem tette rendbe az összes  gyereket azt pedig nem szerette volna, hogy koszosan lássa őket az Úr. Estefelé járt már az idő ezért néhány poronty már tiszta volt és jó illatú. Éva őket odaküldte Istenhez, a többit pedig elrejtette és meghagyta nekik, hogy semmiképp se jöjjenek elő.
Isten persze jól tudta, hogy mi türtént és, nem szerette, ha valamit eltitkoltak előlle, ezért így szólt!
Amit elrejtettetek előllem, legyen láthatatlan minden ember előtt örökre!
Ettől kezdve emberi szem nem láthatta a mosdatlan gyermekeket, és ők dombokban és hegyekben éltek tovább, bár ha  a gyermekek láthatóvá akartak válni néha megtehették.

Tehát most már tudjuk hogy a tündérek a testvéreink, csak mi tisztábbak vagyunk!:)
Egy csipet mesével kívánok nyugodalmas jó éjszakát az olvasónak! Esetleg jóreggelt és friss  kávét!

3 megjegyzés:

  1. Üdv "itthon" Noémi! Bár tegnap este már nem tudtam felmenni msnre, de most írok Neked egy viszonylag terjedelmes e-mailt, és a reggeli -vagy esetleg délutáni- kávék közben várom a fejleményeket!

    VálaszTörlés
  2. Dejó! Ismertem a sztorit, de nem tudtam, honnan származik :) Volt is egy ilyen programmom, hogy "Ádám és Éva mosdatlan gyermekei" :) Köszönöm szépen!
    (Vinlandon ülök a magyar főhadiszálláson. Integettem ám amikor átrepültünk felettetek, csak épp nem néztél fel ;)
    Épp most meséltem nagyon cuki amcsi tündérkéknek :)
    Keep up the good work!
    *nagyölelés*

    VálaszTörlés
  3. Hey hey Noémi!
    jag har den äran att gratulera!!!!
    Jag hoppas, jag ska höra om dig snart!
    Andras

    VálaszTörlés